Négy Örökségtúrán fedezték fel a kerékpárosok Magyarország legszebb tájait

2020-ban a Szatmár-Beregi örökségtúra, a Szent László örökségtúra, a Bódva-völgyi örökségtúra és a Zempléni örökségtúra keretében több, mint 150 fő vett részt.

Mind a négy nyári túrán, három-három napon keresztül ismertették meg a résztvevőkkel hazánk csodálatos vidékeit, ahol a bringázók beható ismereteket szerezhettek ezekről a káprázatos örökséghelyszínekről. A közösségi oldalukon számtalan kép látható, így a nyári élményeik és beszámolóik közelebb hozzánk Magyarország tájait.

Szatmár-Beregi örökségtúra

A műemlékek mellett a túra főszereplői a vulkánok, a lápok és a pálinka volt. A Szatmár-Beregi örökségtúra Magyarország észak-keleti szegletének, a Felső-Tisza-vidék „epicentrumának” felfedezésére irányult. Arra a vidékre, amelyet Móricz Zsigmond, e táj egyik leghíresebb szülötte, a történelmi Magyarország utolsó tündéri mezejének nevezett. Ez a vizek által körbezárt érintetlen táj, természetvédelmi területekben rendkívül gazdag és túralehetőségek egész tárházát kínálja az ide érkezőknek. A folyók mentén több száz kilométer hosszan tekeregnek a forgalomtól elzárt aszfaltozott töltéskoronák. Egymástól karnyújtásra lévő, hangulatos, csendes kis falvak között, az illatos Szatmár-beregi alma és szilva ültetvényeken keresztül, csodálatos természeti környezetben vezet utunk arra a vidékre, amely a középkori templomok földje.

Szent László örökségtúra

Fotó Csutkai Csaba

A túra során olyan kevéssé ismert tájegységeken tekertek, mint a Rétköz és Bodrogköz. Az örökségtúrán a Felső-Tisza-vidék kiemelt jelentőségű régészeti emlékhelyeit, középkori egyházi építészeti emlékeit, valamint reneszánsz kastélyait mutatjuk be.

Fotó Csutkai Csaba

A túra fókuszában Szent László, a magyar történelem egyik legjelentősebb uralkodója állt, akihez számos emlékhely, művészettörténeti érték kötődik a régióban. Az örökségtúra résztvevői megismerkedtek a Kárpát-medence legjelentősebb honfoglaláskori régészeti lelőhelyeivel a Bodrogközben és bepillantást nyerhetnek a magyar honfoglalás folyamatába.

Fotó Csutkai Csaba

A túra különlegessége az volt, hogy útjukat a Tisza és holtágai, az árterek galéria erdei szegélyezik, ahol a szabadstrandokon frissülhettek fel a nyári melegben.

Örökségtúra a Bódva-völgyében

Az örökségtúrát szinte végig a Bódva-folyó kíséri. Az útvonal nagyon kellemesen bringázható, dimbes-dombos völgyön haladt át.

Fotó Jaska József

A Bódva-völgye rendkívül gazdag természeti és műemléki értékekben.

Fotó Jaska József

Ami az örökségtúra valódi kuriózumát jelenti, az azoknak a középkori templomoknak a láncolata, amelyet a szlovákiai kezdeményezésű gótikus út fűz fel egy tematikus útvonalra. Ebben a régióban a természet és a történelem igen gazdag.

Fotó Jaska József

Zempléni örökségtúra

A túra során két csoportra bontották a csapatot, párhuzamos, különböző túraútvonalakon haladtak a jelentkezők, bizonyos szakaszokat viszont közösen tekerték.

Fotó Csutkai Csaba

A nehezebb útvonal 257 km-es, amely komolyabb szintemelkedések megtételével járt, a könnyített útvonal 187 km kisebb szintemelkedéssel. A csillagtúra bázispontja a Sátoraljaújhely-Rudabányácskán található Smaragd-völgy, innen kiindulva hódították meg a Zempléni-hegység legszebb völgyeit és hegyeit.

Fotó Csutkai Csaba

Fotó Csutkai Csaba

Észak-Magyarország legszebb tájait, világörökségi borvidékét, hangulatos kis településeit és ódon várait, templomait fedezték fel. Úgy alakítottuk ki a túraútvonalat, hogy a Zemplén legszebb arcát ismerhessétek meg, de ennek „ára” is van, hiszen nehezebb hegyi utakon kell keresztül tekerni.

Reméljük a jövő éven folytatódik a túrasorozat.

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!