Téli bringázás Az Év Erdei Kerékpárútján Szalajka-völgy és Olasz-kapu között

Rövidek a nappalok, itt a tél, beköszöntött a fagyos időjárás. A Bükkben, a Kékesen és a Bakonyban 20-30 cm-es hótakaró borítja a tájat. Azt jelentené ez, hogy itt az ideje garázsba tenni a bringát? Dehogy. Vegyünk fel megfelelő ruhát, készítsük fel a kerékpárunkat és jöhet a hóban, jégen bringázás. 2022. december 12-én, mínusz 6 fokban végigtekertünk az Év Erdei Kerékpárútján.

Idén az Országos Erdészeti Egyesület szavazásán, első helyen végzett a Bükk hegységi Szalajka-völgy és Olasz-kapu között húzódó 10 kilométeres erdei útszakasz.

Szilvásvárad egy igazi kincsesláda a Bükk középső részén, Egertől 28 kilométerre található, a turisták kedvelt kirándulóhelye. A település múltjának érdekessége, hogy az ásatások során 35–40000 éves leletekre bukkantak. A Szalajka-völgyet a turistáknak csak a 20. század közepétől engedélyezett látogatni, addig elzárt rész volt.

A település centrumában található az Állami Ménesgazdaság Lipicai Lovasközpontja. Itt van lehetőségünk parkolni (fizetős 300 Ft / óra).

Kerékpártúránkat innen indítjuk, pár méter után már bent is vagyunk a hótól roskadozó fák ágai alatt.

A Szalajka-völgy legkönnyebben elérhető, látványos részeit a túra végére hagyjuk. Indulás után a Pisztráng büfé előtt elfordulunk balra és jöhet a meredek emelkedőkkel tarkított útvonal. Szerencsére előttünk pár erdészeti autó már járt a hóban, így a letaposott nyomsávban tudunk haladni. A téli bringázás nagy odafigyelést igényel, egy pillanatra sem hagyhat ki a figyelmünk, a jeges, bordás úton azonnal jön a borulás. Fontos a jó külső gumi a kerékpáron is, nem csak az autón.

4,5 kilométernyi emelkedő után, a Szilvásváradról gyalogosan is megközelíthető Millenniumi kilátó parkolójában teszünk egy pihenőt, és lövünk pár fotót drónnal, az 585 méter magasságban elhelyezkedő építményről. A 20 méter magas faszerkezetű kilátó 2000. augusztus 20-ra, Szent István napjára készült el. Tiszta, napos időben a távoli Tátra hegycsúcsai is láthatóak.

Egy kis forró tea a termoszból, egy kis pihenő, majd irány túránk cél / forduló pontja a 860 méter magasan fekvő Olasz kapu. A hőmérséklet – 6 fok, a szél is lengedezik, de az a mesevilág ami folyamatosan szemünk elé tárul, minden nehézséget feledtet.

Ezt a sziklavágást az első világháború idején 18 olasz hadifogoly végezte, hogy a kisvasútnak utat nyissanak. A falba egy emléktáblát is elhelyeztek.

Nem messze található a Bükk második legmagasabb pontja, az Istállós-kő és a Zsidó-rét, amely a híres karsztfennsík második legnagyobb rétje. A Bükk-hegység több mint 90 százalékát erdő borítja. A Bükki Nemzeti Parkot 1977-ben hozták létre, hogy megörökítse és fenntartsa az utókor számára a Bükk-vidék élővilágának és kultúrájának értékeit, hagyományait. A Bükki Nemzeti Park fokozottan védett területei közé tartozik, úgy mint a Nagy-mező is. Érdekessége, hogy 770-790 méteres tengerszint feletti magasságon fekszik, körülötte pedig 850-900 méter magas bércek veszik körül.

A jeges út mellett a hegytetőre tartó szakaszon az emelkedővel küzd az ember, visszafele az irtózatos hideggel.

Erősen ajánlott a vastag kesztyű és a maszk használata is. A völgybe visszagurulva, a Pisztrángos Büfénél balra fordulunk, hogy a napunk végén, még jobban ámulatba essünk. A Bükk-vidék egyik legszebb, a kirándulók számára egyik legjobban kiépített része a Szalajka-völgy.

Aszfaltozott (jelen esetben jeges, havas) úton bringázhatunk, egészen a Fátyol-vízesésig, ami az egyik fő nevezetessége a térségnek, hazánk kiemelkedő természeti szépsége.

Nem a hirtelen lezúduló eséséről nevezetes, hanem inkább a 17 méter hosszú, 18 lépcsővel szabdalt látványától.

A Felső-tó vidéke és a tó kristálytiszta vize minden várakozást és képzeletet felülmúl. A Sipovics tengerszem néven is ismert gyöngyszem keletkezése a Szalajka-patak több helyen való felduzzasztásának köszönhető.

Visszafele a híres Szikla-forrásnál is megálltunk, mivel a nevéből is adódóan a sziklafal hasadékából folyik a víz a Kis-tóba. A mérések szerint a vízgyűjtő területe 4-6 km², mert a mélyben szövevényes barlangrendszer található. A Bükk-fennsík elnyeli a lehullott csapadékot és a hasadékokon keresztül tör a felszínre. A víz hőmérséklete melegebb, mint a Szalajka-pataké, mivel a mélyben van ideje felmelegedni.

Az erdőben járva-kelve gyertyános-tölgyesek, bükkösök, égerfák, kocsányos és csertölgyek kísérnek bennünket, és ha már itt járunk, ne felejtsük el megkóstolni a vidék specialitását, a füstölt-sült pisztrángot.

A helyszínen működik kerékpárkölcsönző, ahol elektromos kerékpárok is rendelkezésre állnak, így a bringázás lehetősége mindenki számára adott.

Adatok és letölthető térkép / gpx:

  • Táv: 25 km, szint: 600 méter, idő fotózással: 3,5 óra, nehézség: haladó
  • Letölthető GPX fájl az útvonalról IDE KATTINTVA

 

A cikkben szereplő Haibike elektromos kerékpárt a tószegi Accell Hunland Kft., Magyarország legnagyobb kerékpár összeszerelő gyára biztosította. A vállalat az elektromos kerékpárok fontos szállítója Európában, ahol bevétel tekintetében piacvezető. A holland Accell Group nemzetközi kerékpárgyártó cég hazai leányvállalatát Magyarország 100 legnagyobb vállalata között tarják számon. A cégcsoport legismertebb márkái: Batavus, Sparta, Koga, Ghost, Haibike, Winora, Sinus, Raleigh, Diamondback, Lapierre, Tunturi, Atala.

Az Accell Group 15 országban – köztük Hollandiában, Németországban, Franciaországban, Törökországban, Kínában – közel 3300 főt foglalkoztat és több mint 80 országban értékesíti termékeit. A csoport vezető szerepet tölt be a kerékpárok, kerékpár-alkatrészek és -kiegészítők közép- és felsőkategóriás szegmenseiben Nyugat-Európában, és az Egyesült Királyságban.

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!