Történelemmel övezett kerékpártúra Zsámbék 800 éves romtemplomához

A BuBa első szakaszán tekertem el Biatorbágyig, onnan pedig Zsámbékra, ahol akkorát koppant az állam a templom domb szikláin, hogy azóta is visszhangzik a romtemplom falai között. Rövid pihenő és fotózás után, elgurultam a pár kilométerre lévő töki pincesorhoz is.

Előre szólok, hogy döbbenetes látvány. Hiába láttad a fotókon, hiába voltál nagyobb, régibb templomokban, erre úgysem tudsz felkészülni.

Nem a mérete, nem a kidolgozottsága, vagy az elhelyezkedése miatt lélegzetelállító látvány, igazából nehéz megfogalmazni, hogy mi az, ami miatt percekig álltam csak előtte földbe gyökerezett lábakkal. Talán azért, mert így lemeztelenítve és kettétörve mutatkozik meg igazán az az építészeti komplexitás és nagyszerűség, ami ezt, és az az ehhez hasonló templomokat jellemzi. Amikor szépen karban tartják őket, hiába olvasunk róla, nem jut el a tudatunkig igazán, hogy mennyire régen is épültek ezek. Itt viszont nem csak hogy eljut, de olyan lendülettel érkezik, mint a földrengés, ami évszázadokkal ezelőtt elpusztította. Egyszerre emlékeztet az emberi kultúra sebezhetőségére és fenségére. Borzasztó magányos, és tiszteletet parancsoló. Ez a zsámbéki romtemplom. Na, de ne szaladjunk ennyire előre, csak muszáj volt előre szólnom, hogy ha te is erre indulnál, tudd.

Egy kevésbé festői helyről, a Kelenföldi pályaudvarról indultam, amely bár közel sincs 800 éves, romosságában nem sokkal van elmaradva a templomtól.

Javában dúl a karácsony. Vásáros bódék között szlalomozom, megkerülöm az apró, zsúfolt korcsolyapályát. A Budaörsi út melletti bicikliúton indulok nyugat felé, majd letérek a kis környékbeli utcácskákra. Szinte térképet sem kellene használnom, olyan jól ki van jelölve az útvonal. Nem csoda, hiszen a nemrég elkészült Budapest-Balaton kerékpárúton tekerek Budaörsön át Törökbálint és Biatorbágy felé.

Kis budaörsi utakon kanyargok, aztán különálló bicikliúttá változik az útvonal, át mezőn, fasor között, a sínek mentén. Tökéletes minőségű tükörbeton, dimb-dombok. Kitágul a perspektíva, és ott állok a Biatorbágyi völgyhídon. Párhuzamosan fut a két vasúti viadukt, háttérben a Budai hegyek dudorodnak, alattunk nyüzsög a forgalom. A vasút ma már elkerüli Magyarország egyetlen páros vasúti völgyhídját, így az teljes egészében a gyalogosoké és a kerékpárosoké. A viadukt leginkább arról ismert, hogy 1931. szeptember 13-ára virradó éjszaka Matuska Szilveszter felrobbantotta az egyik sínszálat a viadukton áthaladó, Budapestről Bécsbe tartó gyorsvonat alatt. Ennek következtében a gőzmozdony és a szerelvény első néhány kocsija a huszonhat méteres mélységbe zuhant; a robbantás összesen 22 ember életét követelte. Aztán egy évtizeddel később a visszavonuló német hadsereg is megpróbálta felrobbantani a hidat maga mögött, de Wiesner Lajos, a hídőrség parancsnoka, a németeket félrevezetve egy másik, közeli helyen hajtotta végre a robbantást, ezzel megmentve a hidat, így biztosítva, hogy ma bringázhassunk rajta.

Az útvonal Páty szélét érintve fordul Zsámbék felé. Itt már igencsak rám férne egy meleg ital, de végül a tovább haladás mellett döntök. Ez már nem a BuBa útvonala, hosszú egyenes vezet Zsámbékra. Főúton tekerni sosem volt a kedvencem, de legalább jó tempót tudok menni.

Már messziről látszik Zsámbék 800 éves romtemploma. Ott magasodik a 200 méteres domb tetején, és ahogy szóltam előre, döbbenetes látvány.

Zsámbék nem árul zsákbamacskát. Nem csak a romtemplom, de a Zichy kastély is beköszön már a távolból. Mielőtt meglátogatnám őket, megállok egy kávéra. Felolvasztom a végtagjaimat, visszatöltöm az energiaraktárakat, és megmászom a templomdombot.

Szent István híres törvényét követően templomot építettek 1030-ban, erre épült aztán rá a XIII. században a késő román – kora gótikus stílusú, háromhajós bazilika, majd a hozzá tartozó 4000 négyzetméteres kolostor. A romok között járva mindenhol rejtett, apró részleteket fedezek fel a kőfaragásokban: Liliom, lóhere, szőlő, szerzetes, sárkányok. Premontreiek, majd Mátyás király után a Pálosok működtették a kolostort, Buda eleste után pedig török kézre került.

A templomot nem kímélte az idő. A tatárok felgyújtották, a törökök várnak használták, aztán nem sokkal azután, hogy a Zichy családhoz került a törökök kiűzése után, egy – a Richter skála szerinti 6,3-as – földrengés döntötte romba, köveiből építették újra Zsámbékot a helyiek. 1963-ban villám csapott a toronyba, ezzel jelentősen megkárosítva azt. Mindezen viszontagságok ellenére – illetve ezek miatt talán még inkább – csodálatos hely.

A közelben álló Zichy kastély története számos ponton összecseng a temploméval. A XII. században épült kővárat tanácskozásokra, vadászati célokra használták, török kézre került, majd a Zichy családé lett, akik a török kiűzése után újratelepítették Zsámbékot, elsősorban sváb és frank telepesekkel. A huszadik század eleje óta oktatási intézményként működik. Kezdetben leányiskola, majd mezőgazdasági, később tanítóképző lett belőle, aztán katolikus főiskola működött benne.

Tovább állok Zsámbékról. Alig pár kilométert tekerek, és az út mellett sorakozó apró ajtókra figyelek fel Tök településén.

Mintha Gandalf mellett pipázva a Megyébe gurultam volna be. És bár nem Középföldére, hanem Tökre érkeztem csak meg, és ezek nem hobbitlakok, hanem borospincék, a látvány épp annyira elvarázsol. Egyes források szerint a környékbeli szőlőkultúra hagyományai egészen a római korig vezethetők vissza, az azonban biztos, hogy a középkor óta, a Premontreiek megjelenésével folyik itt aktív borászat. A pincéket többféleképpen alakították ki a pincesoron: akad egyszerűen a löszbe vájt lyukpince, de kőboltozattal ellátott építmény is, van, hogy présház is kapcsolódik hozzájuk. Tökön minden évben megrendezik a Bor és Művészet Fesztivált, ilyenkor megtelik élettel a csendes pincesor.

Lemenőben van már a nap, így hát visszafordulok Zsámbék felé, és Bicskére veszem az irányt, ahol vonatra pattanok. Innen könnyen elérhető Budapest, de a nyugati országrész felé is indulnak vonatok, így a túra könnyen megközelíthető tömegközlekedéssel is.

Adatok és letölthető térkép / gpx:

  • Táv: 55 km, szint: 470 méter, idő fotózással: 4 óra, nehézség: közepes
  • Letölthető GPX fájl az útvonalról IDE KATTINTVA

 

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!