E-bike kerékpáros túra a Balaton-felvidéken: Csopak, Alsóörs, Paloznak
Mind a 10 hazai nemzeti park részt vesz a programban, így közel 30 különböző túra közül van lehetőségünk választani.
Az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Iroda, valamint az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ 2020-ban a hazai nemzeti parkok számára elindította az E-Kerékpár Programot. A látogatók teljesen új, kényelmes és természetbarát módon ismerhetik meg Magyarország természeti értékeit. Nemzeti parkonként 15 e-kerékpár, valamint a szükséges kiegészítők beszerzése valósult meg, figyelembe véve a helyi igényeket. A projekt keretében hazánk nemzeti parkjai olyan turisztikai programcsomagokat állítottak össze, melyek egy- vagy többnapos e-kerékpáros túrákra épülnek.
Somlai Szilárddal a Balaton-Felvidéki Nemzeti Park túravezetőjével bringáztuk végig az alábbi útvonalat:
1. Csopak, BfNPI székház – 2. Paloznaki kerékpáros pihenőhely – 3. Alsóörs vasútállomás/strand – 4. Alsóörs vöröskő és metariolit – 5. Alsóörs Törökház – 6. Somlyóhegyi-kilátó – 7. Lovas faluközpont – 8. Paloznak kálvária és Olaszrizling-tanösvény – 9. Csopak Csonkatorony – 10. Csopak Plul malom – 11. Csopak, BfNPI székház.
Fontos kiemelni, hogy az e-kerékpár (pedelec) nem robogó. Ezek a kerékpárok rásegítéssel működnek, tehát a bicikliben lévő elektromotor csak tekerésekor működik, és segíti a használóját a nehezebb, emelkedős terepen!
A rásegítés több fokozatban állítható erőnléttől, tudástól függően, így a kevésbé tapasztaltak előtt is új magasságok és távok nyílhatnak meg- emelte ki Szilárd a Nemzeti Park túravezetője.
Az alábbi fotón látható vezérlőegység segítségével tudjuk állítani a rásegítés mértékét, láthatjuk a sebességünket, a megtett távot, időt, és a kerékpárunk akkumulátorának töltöttségi szintjét is.
Szilárd a kerékpárok átvételekor részletes tájékoztatást nyújtott a használatról és röviden vázolta az előttünk álló útvonalat. Az indulás előtt mindenki kapott egy kényelmes kerékpáros sisakot is, mert fő a biztonság.
Azért nagyon fontosak ezek az e-bike-ok, mert eltüntetik a fizikai különbségeket az emberek között.
Együtt tud biciklizni a 20 éves a 80 évessel, és így leküzdhető túrákat tudnak tenni azok is, akik egyébként ódzkodnának a kerékpáros turizmustól. A kötelező szelfi is megvolt a tekerés előtt : )
Ha szívesen felfedeznéd Magyarország kincseit úgy, hogy figyelmedet az erőfejtés helyett a táj pozitív impulzusaira irányítod, olvass tovább!
A Balaton-felvidéki Nemzeti Park központjától indultunk, első megállónk Paloznak volt. A Balaton-felvidék hagyományos faluképének megőrzéséért a település 1998-ban Hild-díjat kapott.
Az öko-megfigyelőponton a Balaton melletti védett nádasok élővilágával ismerkedhettünk meg.
Paloznakról folytattuk utunkat az alsóörsi kikötőhöz. Az aszfalt jó minőségű útjain kényelmesen tudtunk haladni.
A túra izgalmas és “meredek” része innen indult.
Itt lett igazán érezhető az első komolyabb emelkedőn az elektromos rásegítése a bringának. A csapat egy pillanatra sem szakadt szét, mindenki egyforma tempóban tudott haladni az útviszonytól függetlenül.
A kikötőt magunk mögött hagytuk. Az Endrődi Sándor utcán felfelé haladva, pár száz méter után, balra megpillantottunk egy kis beugróban a felszíni Metariolit (átalakult vulkáni kőzet) kibukkanását.
Ez a Balaton-felvidék egyik legrégibb kőzetformációja, amely régmúlt idők vulkánkitöréseiről tanúskodik.
Innen tovább tekertünk a Török-házig, amely zenei műsoroknak és képzőművészeti kiállítások ad helyet.
Az Alsóörs jelképének is tekinthető kisnemesi udvarház nem csak kultúrtörténeti szempontból képvisel jelentős értéket, udvaráról a Balaton és a Tihanyi-félsziget látványában is gyönyörködhetünk, már ezért megérte ide biciklizni.
Az e-kerékpártúra egyetlen gyalogos része következett. A Somlyó-hegyi kilátót rövid kaptató után értük el, de a fantasztikus körpanoráma megérte a fáradságot.
A Törökháztól, Lovason áttekerve jutottunk vissza Paloznakra, majd Csopak felé tartva az Olaszrizling tanösvény mentén a neves borvidék szőlő- és borkultúrájához kapcsolódó ismeretekkel gazdagodtunk.
Bringázás közben gyönyörködhetünk a táj nyújtotta páratlan panorámában.
A római út végén Csopakra érkeztünk, megnéztük a település központjában álló Plul vízimalmot.
A Plul-malom első említését az 1082-es – később hamisnak bizonyult – veszprémi káptalani oklevelében találjuk. A jelenlegi malomnak azonban csak az alapjait kölcsönözte a kérdéses nyelvemlékben említett építmény, mivel a napjainkban is látható épület 1910-ben épült.
A pár éve felújított ipari műemlék pikantériáját csak fokozza a kuriózum, hogy a malom technikai megoldása a XIX. századi bakonyi deszkametszők munkájára hasonlít.
Kerékpártúránk időtartam picivel több mint 3 óra volt, és 15 kilométert tettünk meg.
A túrákat úgy állították össze, hogy a résztvevők láthassák azokat a természeti értékeket, élő-helyeket, amelyeket a Balaton-felvidék kiemelt értékei között tartunk számon.
Aki kipróbálja ezt a fajta kirándulást, garantáljuk, hogy egyik kedvenc őszi kikapcsolódása lesz a biciklis kirándulás Magyarország legszebb tájain.
- Részvételi díj: 6000 Ft
- Jelentkezés: +36304910104, somlaiszilard@bfnp.hu
A cikket támogatta az Aktiv- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ és az aktivmagyarorszag.hu (x)