A rendőrség egyik fontos kitűzött célja 2020-ban, hogy visszaszorítsa a közúti közlekedési balesetek számát, valamint enyhítse kimenetelük súlyosságát.
Reggel háromnegyed nyolc és negyed kilenc között elzárják a forgalom elől az érintett utcát, így a gyerekeknek több száz métert kell sétálni, ha továbbra is kocsival érkeznek.
Aki kerékpárral közlekedik, nem árt ismernie az alapvető közlekedési szabályokat. A balesetek elkerülése érdekében, elevenítsük fel ezeket, mert egyre több a kerékpáros gázolás.