Daganatos gyerekekért, varratokkal a tenyerében tekerte körbe a Balatont Zsiga Csaba

Zsiga Csaba pár napja a melanoma miatt esett át sokadik súlyos műtétjén, és a varratok még a tenyerében és a vállában vannak, amit csak kedden fognak eltávolítani. Az igazi gyógyulás számára a kerékpáron töltött idő.

A Bianchi nagykövet, Zsiga Csaba hihetetlen motivációval, lendülettel, pozitív szemlélettel rendelkezik. Tisztában van állapotával és tudatosan építi fel az idei kerékpáros szezonját. A napokban ünnepelte születésnapját, szerencsére már az otthonában, szerettei körében. Az elmúlt időszakban sok kihívással kellett ismét szembenéznie, hiszen az utóbbi években már 12-szer műtötték daganatos betegsége miatt.

A 2018-ban elhunyt daganatos kislány, Boróka emlékére hagyományt teremtő közös balatoni kerékpártúrát szerveztek, de az éven a koronavírus és a műtét miatt meghiúsult. Csaba az orvosaival konzultált és úgy határoztak, hogy engedélyezik számára a kerékpározást, hiszen ez jelenti számára az igazi gyógyulást. Azt tapasztalta az elmúlt időszakban, hogy a baráti családjában egyre több gyermek is daganatos betegségben szenved. Ezért az idei első balatoni kerékpározását a daganatos gyerekeknek ajánlotta fel, hogy saját példája által motivációt nyújtson nekik.

Fonyód, fotó: Zsiga Csaba

2020. április 24 péntek reggel fél 7-kor indult útnak Fonyódról, és csatlakozott hozzá Kőfalvi László is, aki tavaly október óta nagyon jó irányba tart, hogy egészségesebb életet éljen. Csaba segítségével sikerült megtalálnia az ideális kerékpárt. A spinning edzésekkel  és az Infrashape Horizontal használatával az elmúlt fél évben 25 kilogrammtól szabadult meg. A kerékpározás az élete részévé vált, ezért is lett Csaba társa az idei első Balatonkör teljesítésében.

Fonyód, fotó: Zsiga Csaba

A szeszélyes április nem könnyítette meg a túrájukat, hiszen reggel 0,5 fokot mutatott a hőmérő. Napközben feltornázta magát a napsütés 20 fokra is, akkor viszont már a szél jelentette a kihívást.

Nap folyamán energiaszeletekkel pótolták az elvesztett kalóriákat. A Balaton parton szinte mindent zárva találtak. Csaba kedvenc szigligeti étterme éppen most nyitott, de csak elvitelre kaptak kávét. A koronavírus miatt kényszer szabadságukat töltik a vendéglátó egységek.

Szigligeti pihenő, fotó: Zsiga Csaba

Kőfalvi László – Örvényes, háttérben a Tihanyi-félsziget, fotó: Zsiga Csaba

Balatonkenese, fotó: Zsiga Csaba

Zamárdi, fotó: Zsiga Csaba

Mielőtt megérkeztek volna Fonyódra céljukhoz, megálltak Szőlősgyörökön, hogy meseszép tulipánokat válogassanak Borókának és ezután meglátogatták az Örökkévalóság parkját.

Kisebb pihenőkkel tarkított bringázás után, délután 4 órakor értek vissza Fonyódra.

A természeti erőkkel megküzdve, sikerült 27,5 km/h átlaggal egy nagyszerű időben teljesíteni a kitűzött célt:

Körbetekerték a Balaton Borókáért, a daganatos gyerekekért, önmagáért, hogy bebizonyítsa, a sok mozgás, a kitartás segíthet a gyógyulásban.

Természetesen a koronavírus miatt elrendelt szabályozásokat mind betartották.

Csaba elmesélte nekünk, hogy pozitívan tekint a jövőre, hiszen minél több embert szeretne motiválni a céljai megvalósításával. Ha szövettan eredményei és a teljes felépülés sikeresek, akkor egy fantasztikus célt tűzött ki maga elé.

220 kilométer fél kézzel, fotó: Zsiga Csaba

Daganatos gyerekek megsegítésére körbe fogja tekerni Magyarországot hamarosan! 2020-ban 2020 kilométert fog kerékpározni egy hét alatt.

Az extrém teljesítményt a BRINGAZAS.HU portálon követhetitek majd nyomon, napi több beszámolóval, és élő videós bejelentkezésekkel.

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!