Tavaszi bringázás a Káli-medencében: Tapolca, Kopasz-hegy, Kőtenger

Megmásztam a Káli-medence egy kevésbé ismert csúcsát, megküzdöttem pár defekttel, és végül a szentbékkállai kőtengernél ért a naplemente.

Gravel bringával indultam a Balaton-felvidékre. Harminc egy-két kilométeres, közepesen hosszú útvonalat terveztem mountain bike funkcióval. Kalandos kedvemben voltam, gondolom.

Nem hiszek a szememnek, egyszál mezes idő van! A vasút felé beszűrődik néhány rég nem tapasztalt illat a sisakom alá. Úgy látszik a rügyekkel együtt az illatok is nyiladoznak. Elrobog mellettünk a táj, egyre nőnek a tanúhegyek. Egy rövid időre még a vonatablakot is lehúzom. Esküszöm, még ez a jól ismert vasszag is más ilyenkor. „Tapolca, Tapolcaállomás. Köszöntjük kedves utasainkat.” Sosem értettem miért kell kétszer elmondani, de annyira része ez már vasútélménynek, hogy szerintem hiányozna, ha nem így lenne.

Alig hagytam el az áthúzott Tapolca táblát, és már egy zötyögős földúton találtam magam. De most pontosan erre vágytam. Igazából mindig lenyűgözött, hogy pár jól irányzott kanyarral szinte bármilyen városból ki lehet jutni egy szempillantásnyi idő alatt egy alig járt földútra, valami olyan természetbe, ami mintha nem is lenne még a Homo Sapiensé.

Hamarosan a 376 méter magas Csobánccal találom szembe magam egy mezőn állva.

Nagyjából kirajzolódott a hegyteteji romvár, és mint kis papírsárkányok köröztek a csúcs körül a siklóernyősök. Csodálattal nézem ezeket az ernyősöket, és valahogy úgy képzelem, hogy rokonlelkei ők a bicikliseknek, mert bár egy kissé talán földhözragadtabban, de ezeken a hegylábi ösvényeken tekerve valami nagyon hasonló szabadságot keresünk mi is, mint ők ott fent.

Bár a hegycsúcsra vezető túraúton indulok el, ezúttal nem a Csobánc tetejére készülök (a Csobánc tetején is jártunk már bringával, arról ide kattintva olvashattok). A meredek mászás előtt elkanyarodom és a Kőmagas oldalában Tolnaitanya felé tartok. Szőlősök, nyaralók és egy kis kápolna mellett haladok el.

A montis térkép funkció tényleg mindent megtesz, hogy elkerültesse velem a betont, néha konkrétan kiskertek végében tekerek. Pár kutyát meg is kell győznöm, hogy nem jelentek veszélyt a háziakra. Hamarosan egy egyenletes, de izzasztó mászásba kezdek. Az egyik kertből bozótmetszés közben elismerően bíztatnak.

A Kopasz-hegyre tartok. Ahogy feljebb érek, egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy honnan kapta a nevét ez a magaslat.

 

Egy dimb-dombokkal szabdalt fennsíkra érek, ahol egyetlen fa sem nő, viszont, hatalmas füves területek nyílnak mindenfelé. Tényleg kopasz a hegy. Megállok a legmagasabb pontot jelző zászlórúdnál, és körbenézek a jellegzetes tanú hegyek között, és arra gondolok, hogy ez egy tökéletes sátor hely lenne. Illetve lesz. Mert ide vissza kell jönnöm egy csillagos éjszakán.

Mielőtt azonban belefeledkeznék a hegyteteji idillbe, észreveszem, hogy teljesen lapos az első kerekem. Reflexszerűen nyúlok a táskámhoz, ahol mindig (de isten bizony még akkor is ha éppen nem bringázom) van nálam egy pótbelső, és a cseréhez szükséges szerszámok. Bosszankodva tolom le a biciklit a meredek ereszkedőn Mindszentkálla felé, abban bízva, hogy a faluban csak segítségemre lesz valaki. Innen már csak fél óra a Kőtenger, onnan meg majd valahogy – szégyen szemre – visszastoppolok Tapolcára. Egy kertkapu mellől utánam szól valaki: „Defekt? Na, gyere, keresek egy belsőt!” Nincsenek véletlenek. Hiába hagytam szerteszét a cseréhez szükséges összes felszerelést, az élet megoldotta.

Nyeregben érkezem a Szentbékkállai Kőtengerhez.

 

Mitől káli a medence és kő a tenger? Már a 13. századi oklevelek is „Valea Kaal“, vagyis Kál völgyeként említik ezt a 10-12 km hosszú, és alig néhány km széles völgyet, amely apró mérete ellenére megannyi csodás látnivalóval lobbantja szerelemre az idelátogatókat.

Szentbékkálla egykori falucskája a 13. században a Bencés rend tulajdona volt, így nevét innen is eredeztetik – Szent Benedek kállója, azaz malma után. Kevés ennyire szép, rendezett és szerethető falut látni, amely építészeti örökségeit megtartva így megőrizte eredeti báját. A falu határában terül el a Kőtenger, amely tavasztól őszig kedvelt kiránduló hely. Ez a páratlan geológiai formakincs igazi elvarázsolt játszótér kicsiknek és nagyoknak.

A ligetes erdőben szétszórt sziklaalakzatokból egy valódi labirintus áll össze.

A kovás sziklacsoportokat évmilliók kitartó eróziója hozta létre, a Pannon tenger fehér homokja cementálódott, és elhordta róla a puhább felső rétegeket. Bolyongok a kőformációk között, a Kelemen-kő tetején megmozgatom az ingókövet, és nézem, ahogy lemegy a nap a fák mögött. Kétségtelenül ez a Balaton-felvidék egyik legkülönlegesebb helye. Tökéletes egy majdnem tavaszi naplementére. Innen már sötétben tekerek vissza Tapolcára, ahol vonatra pattanok.

Adatok és letölthető térkép / gpx:

  • Táv: 31 km, szint: 400 méter, idő fotózással: 3 óra, nehézség: közepes
  • Letölthető GPX fájl az útvonalról IDE KATTINTVA

 

 

A cikkben szereplő Lapierre e-crosshill 5.2 elektromos kerékpárt a tószegi Accell Hunland Kft., Magyarország legnagyobb kerékpár összeszerelő gyára biztosította. A vállalat az elektromos kerékpárok fontos szállítója Európában, ahol bevétel tekintetében piacvezető. A holland Accell Group nemzetközi kerékpárgyártó cég hazai leányvállalatát Magyarország 100 legnagyobb vállalata között tarják számon. A cégcsoport legismertebb márkái: Batavus, Sparta, Koga, Ghost, Haibike, Winora, Sinus, Raleigh, Diamondback, Lapierre, Tunturi, Atala.

Az Accell Group 15 országban – köztük Hollandiában, Németországban, Franciaországban, Törökországban, Kínában – közel 3300 főt foglalkoztat és több mint 80 országban értékesíti termékeit. A csoport vezető szerepet tölt be a kerékpárok, kerékpár-alkatrészek és -kiegészítők közép- és felsőkategóriás szegmenseiben Nyugat-Európában, és az Egyesült Királyságban.

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!