István király vára és a dunai vadregény – téli bringázás a Szigetközben

A kanyargó Mosoni-Duna didergő vízivilága, történelemformáló erőmű, és ezeréves falak. Biciklivel jártam be a Szigetköz varázslatos téli nyugalmát egy Mosonmagyaróvárról induló körtúrán.

Az északnyugati határszélen a Duna ezernyi szálra foszlik, mint egy régi textil, cérnavékony erek, összekuszálódott fonálfolyók kanyarognak fel-alá, apró szigeteket vájva a tájba. Mocsarak, lápok, erdőségek, kis falusi kápolnák, és folyton csivitelő vízivilág. Ez a Szigetköz, ami téli nyugalmában talán még varázslatosabb, mint amikor nyáron elárasztja az aktív turizmus.

Ilyenkor olyan erre bringázni, mintha valami titkot osztanának meg velem. Letérek egy kis ösvényről, legurulok a vízpartra. Egy kis csónak fagyott a túlpartba, tükröződik a jéghártyán, körülöttem mozdulatlan a nádas is, szolidaritást vállal a víztükörrel. Szinte kellemetlenül érzem magam, mintha nem is kellene itt lennem, mintha ez az egész nem is rám tartozna. Mintha besétáltam volna egy családi vakációba, ahol apuka egy szál fecskében eszi a főtt kukoricát, anyuka épp befejezte a lángost, a gyerekek összekentek mindent fagyival, mennének vissza a vízbe, én meg melléjük ülök a sörpadra talpig öltönyben és elkezdek hosszasan üzletről beszélni. Rosszallóan végigmér néhány vízimadár, megköszönöm a megtiszteltetést, hogy itt lehetek, halkan elnézést kérek a zavarásért, és inkább tovább gurulok.

Dunakiliti után eltekerek egy elhagyott büfé mellett, át egy kis hídon valami hangos zubogás felé. Lelakatolt őrbódé, mozdulatlan daru. Nem, hogy nincs itt senki, de olyan, mintha soha nem is lett volna. Pedig ez a hatalmas építmény biztosan nem magától nőtt ide. A Dunakiliti Duzzasztómű hídján állok.

Tejes köd ül a Dunára, madarak köröznek a fejem felett, alattam hangosan morajlik a lezúduló víz. Nem úgy néz ki, mintha ennek a látványnak bármi köze lenne a rendszerváltáshoz, pedig egyesek szerint itt indult minden. A duzzasztó ugyanis része a Bős-nagymarosi vízlépcsőnek, annak a magyar-csehszlovák megaprojektnek, ami a nyolcvanas-kilencvenes években rengeteg bel-, és külpolitikai vitát szított, és amit végül társadalmi nyomásra – az éledező demokrácia egyik első győzelmeként – leállítottak. Legalábbis magyar részről. A csehek kiszálltak, a szlovák oldal pedig folytatta a kivitelezést, ezzel jelentős károkat okozva a Duna ökoszisztémájában, elindítva a hágai Nemzetközi Bíróság egyik legtovább húzódó, máig rendezetlen ügyét. Akárhogy is, lenyűgöző látvány.

Visszafordulok, letérek egy kis földútra, követem a Szigeti-Dunát, fel a töltésre. Tejfalusziget felé indulok, hogy meglátogassam a kis kápolnát, ami közösségi projektként épült, a falusiak közös erőfeszítésével. Doborgazszigeten megállok a Zátonyi Szabadstrandon. Magamba szívom kicsit az üres, téli strand nyugalmát, fotózom, ahogy tükröződik a világ a jégen.

Halásziban a sarki pékségben kiolvasztom a lábujjaimat, és begurulok a mosonmagyaróvári várkertbe. Kis dombon állva nézem a jellegzetes tornyokat. A vár elődjét maga István király alapította. Ennek ismeretében semmi meglepő nincs abban, hogy a teljes magyar történelem tiszteletét tette ezeknél a falaknál. Jártak itt tatárok, törökök, Bocskai hajdúi, Bethlen és Rákóczi hadai, de végül az egyetemistáknak sikerült elfoglalniuk, ma a Nyugat-Magyarországi Egyetem működik itt.

Kisebb, harmincöt kilométeres körtúrát tekertem ma ebbe a dunai varázsvilágba, de annyi kalandozni való van még erre, hiszen a Szigetköz egészen Győrig bringázható, rengeteg eltévedt Duna ág vár még felfedezésre.

Adatok és letölthető térkép / gpx:

  • Táv: 35 km, szint: 60 méter, idő fotózással: 2,5 óra, nehézség: könnyú
  • Letölthető GPX fájl az útvonalról IDE KATTINTVA

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!