Valter Attila, Fetter Erik és Peák Barnabás is úgy érzi, hogy csapata elégedett volt vele a vasárnap befejeződött Giro d’Italia országúti kerékpáros körversenyen.

Magyarország eredetileg 2020-ban lett volna házigazdája a Grande Partenzának, ám akkor a koronavírus-járvány miatt a viadalt őszre halasztották és teljes egészében Olaszországban rendezték. A 105. Giro d’Italia 2022. május 6-án három magyarországi szakasszal rajtolt, és május 29-én ért véget Veronában.

Élménybeszámolóval egybekötött online sajtóeseményt szervezett a Kerékpáros Szövetség három Giro d’Italia-hősünk, Fetter Erik, Peák Barnabás és Valter Attila főszereplésével szerda délután.

VALTER ATTILA

„Vegyes érzések vannak bennem. A csapatom abszolút elégedett volt velem, nem volt olyan pillanat, hogy amit kértek volna, ne tudtam volna megcsinálni. Volt egy-egy olyan szakasz, amikor úgy kellett szenvednem, mintha a győzelemért mentem volna – például a szökevények üldözése –, de örülök, hogy ki tudtam venni a részem a csapat céljaiból, amelyek abszolút megvalósultak a három szakaszsikerrel és ciklámen trikóval. Volt már részem olyan sikerekben is, amelyekhez gyakorlatilag semmivel sem tudtam hozzájárulni, mégis ugyanúgy együtt örültem a csapattal, mintha én nyertem volna – ezek viszont nem olyan győzelmek voltak, hanem olyanok, amikhez kellettem is. Ennek én és a csapatom is nagyon örültem. Az már más kérdés, hogy ennél azért már kicsit komolyabb céljaim vannak, mint hogy szökéseket üldözzek, nem ezért szerződtem anno ehhez a csapathoz. Nehéz megfogalmazni a helyes célokat, esetemben meg főleg, mert mindig egy kicsit többet akarok, talán a kelleténél is mindig többet… Egyébként úgy gondolom, a harmadik Grand Tour-versenyemen ez a teljesítmény teljesen rendben volt: sokat tudtam segíteni a csapatomnak, több szakaszon a top húszban végeztem, és hoztam egy top ötös helyezést is, amely az eddigi legjobb háromhetes eredményem. A tavalyi rózsaszín trikóval nagyon magasra kerültek az elvárások, nekem is saját magammal szemben – volt, hogy a csapatomnak kellett csitítgatnia, mert a verseny közben többször is úgy éreztem, nem tartok ott, ahol szeretnék. Ami a tizenkilencedik szakaszt és azt a bizonyos utolsó kanyart illeti: ez örökre egy negyedik hely marad, hiába gondolkodom rajta és nézem újra folyamatosan. Sokat rágódom, de muszáj elengednem lassan, mert utólag változtatni már úgysem tudok rajta, cserébe felemészt, ha túlagyalom. Azért vagyok mérges, mert igenis meglehetett volna a győzelem, ha nem rontom el, de igyekszem úgy felfogni, hogy ez egy jó lecke legyen! Nehéz ez, mert ha az összképet nézem, két éve egy ilyen Giróért a két kezemet összetettem volna, most viszont már más a leányzó fekvése – innentől csak rajtam múlik, hogy a pozitívumokat viszem belőle tovább, vagy az egészet egy nagy, elszalasztott lehetőségként élem meg. Mindenesetre nagyon sokat tanultam magamról, és bár teljesen elégedett sosem vagyok – főleg ezen a versenyen –, azt azért ismét sikerült megmutatnom, miért is vagyok itt.”

FETTER ERIK

„Ami megnyugtat, hogy a csapatom velem is elégedett volt, mindig sikerült elvégeznem a nekem szánt feladatokat – márpedig az, hogy őket elégedetté tudtam tenni, engem is elégedetté tesz. Ugyan reménykedtem abban, hogy valamelyik szökéssel haza tudok majd érni, mert végül is minden mindegyik szökés hazaért, amibe bele tudtam kerülni – csak én nem voltam olyan erős, hogy velük együtt eljussak a végéig. De minimális hiányérzetem van csak; lehet, hogy az első Grand Touromon ez még nem is lehet reális elvárás. Az a pici csalódottság pedig, ami volt bennem, azóta már inkább át is formálódott motivációvá: tudom, hogy még több munkát kell belefektetni, hogy szintet lépjek, és ha már bele tudtam kerülni egy elmenésbe, ott is tudjak maradni a végéig és a győzelemért harcolhassak. Nagyon nagy hatással volt rám, hogy olyan menők mellett versenyezhettem nap mint nap, akik a huszonegy szakaszon át képesek egyenletesen jó teljesítményt nyújtani, gyakorlatilag nincs is gyenge napjuk – mint például Richard Carapaz vagy Jai Hindley. Az ő példájukon testközelből láthattam, hogy ez lehetséges: az a célom, hogy még keményebben dolgozzak, hogy ezt elérhessem. Egyébként azok alapján, amiket előzetesen meséltek nekem egy-egy ilyen háromhetes versenyről – akár Ati, akár a csapattársaim –, pozitívan csalódtam, hogy ehhez képest mennyire jól bírtam, nem is nagyon volt megzuhanásom. Minden egyes szakaszt vártam, minden nap próbáltam élvezni a versenyt, az adott napi feladatomat, meg úgy mindent – valószínűleg ez is segített abban, hogy úgy fejeztem be, hogy jövőre is nagyon szeretnék nagy körversenyen indulni. Félreértés ne essék, tényleg iszonyatosan kemény ez a három hét, de megtapasztalhattam, hogy lehet úgy kezelni, hogy viszonylag jól át tudja vészelni az ember.”

PEÁK BARNABÁS

„Hasonló érzések vannak bennem, mint Erikben: nagyon boldog vagyok, hogy a csapatom elégedett volt velem és az összteljesítményünkkel. Tudtunk nyerni két szakaszt, a csapattársaim közül Jan Hirt az összetett hatodik, Domenico Pozzovivo a nyolcadik helyen végzett – egy ízben őt is sikerült átsegítenem a holtponton –, nem lehet kérdés, hogy összességében egy szuper Girót futottunk. Amikor jól megy a szekér, azt nem kell túlmagyarázni: a csapatból mindenki megkapta a dicséretet össznépileg, ami nyilván nagyon jólesik, főleg életem első háromhetese után. Az egyetlen, ami miatt talán pici hiányérzetem lehet, hogy jobban örültem volna, ha kicsit >>látványosabban<< tudom segíteni a fő emberünket, Biniam Girmayt. Lehet, nem is a látványos a megfelelő szó, de itt arra gondolok elsősorban, hogy sokszor elkavarodtunk, és utána ugyan ismét előrekerültem valahogy, de nem feltétlenül úgy, ahogy kellett volna, vagy ahogy előzetesen elterveztük, és ezzel néha akaratlanul is hátrányba hoztuk őt, rontottuk az esélyeit valamelyest. De összességében elégedett vagyok: eljutottam a veronai célig, Binit jól segítettem egészen addig, amíg szegénynek fel nem kellett adnia a versenyt, emellett a saját karrierem és jövőm szempontjából is kulcsfontosságúnak ítéltem meg előzetesen, hogy átlendüljek ezen az óriási megpróbáltatáson, márpedig ez sikerült.”

Fetter és Peák egy hét pihenőt kapott, de előbbi azért „bicózgat”, utóbbi pedig csütörtökön ül ismét nyeregbe, mielőtt jövő héten megint edzésbe áll. Valter valamelyest hosszabb pihenőt tart, de már tekert a Giro vége óta. A június második felében esedékes országos bajnokságon várhatóan mindannyian rajthoz állnak majd, Fetter emellett az Eb-re is készül, Valter még az ob előtt részt vesz a Mont Ventoux Challenge elnevezésű viadalon is, amely a híresen nehéz franciaországi hegy tetején zárul.

A három versenyző és a három magyar szakasz együttesen gondoskodott arról, hogy immár a sportág nemzetközi élmezőnye is egészen másként tekintsen hazánkra a kerékpáros berkeken belül.

Fetter Erik és Peák Barnabás is megerősítette, mindenki szemében hatalmasat nőtt Magyarország az itthoni etapok és az elképesztő hangulat nyomán.

„Ezelőtt azt éreztük, hogy amikor egy-egy verseny mezőnyében ott voltunk egy-ketten magyarként, többnyire úgy tekintettek ránk, mint egy nagyon kicsi ország versenyzői, nem tiszteltek minket különösebben – most viszont az ellentettjét éreztük, hogy saját maguktól kezdenek érdeklődni irántunk. Látták egyrészt, milyen gyönyörű az országunk, másrészt, hogy a magyar emberek mennyire imádják a kerékpársportot – ez őszintén szólva még nekem is új és meglepő volt, persze a lehető legpozitívabb értelemben –, arról a sok millió emberről már nem is beszélve, akik a tévén keresztül nézték a szakaszainkat” – magyarázta Fetter, Peák Barnabás pedig rácsatlakozott: – „Ez engem is meglepett, óriási élmény volt, hogy az első szakasz rajtjánál a Hősök terétől a Lánchídig végig állt a tömeg, és ki sem láttunk tőlük, miközben mindenki a nevünket üvöltötte. És a budapesti időfutamon ez csak meghatványozódott… Nagyon bízom benne, hogy ez jelentősen előremozdítja a megítélésünket mind a nemzetközi kerékpársportban, mind a magyar emberek szemében mint kerékpárosok, akár profik, akár amatőrök!”

A 105. Giro d’Italián Valter 35., míg a két újonc közül Fetter 83., Peák pedig 110. helyen zárt.