Csúcsot döntött a kiskörei kerékpáros forgalomszámláló adata 2020-ban

Minden eddigi rekordot megdöntött 2020 a Tisza-tavi kerékpározás történelmében, köszönhetően a Tiszafüred és Poroszló közötti kerékpárútnak.

A KÖTIVIZIG 2008. óta figyelemmel kíséri a kiskörei vízlépcső üzemi hídján átkerékpározók számát, és erről havonta közöl részletes adatokat. A statisztika szerint az első, nem teljes évben, 2008-ban 6800 biciklis gurult át az üzemi hídon, 2016-ban azonban a számuk már meghaladta a 20 ezret, 2017-ben a 30 ezret, 2018-ban pedig 56 959-re nőtt a forgalom, ebből 5150 volt a versenyző. Kis visszaesést követően 2019-ben 49 ezer biciklis hajtott át a duzzasztómű felett, ebből 1990 versenyző.

Forrás: KÖTVIZIG

A tavalyi esztendőben 70 435 bringás gurult át így Jász-Nagykun-Szolnok megyéből Hevesbe vagy fordítva, köztük 104 versenyző, írja a KÖTIVIZIG. Az igazgatósági statisztikákban csak azok a bringások jelennek meg, akik áthajtottak a duzzasztómű felett.

Az adatok tanúsága szerint az év minden hónapjában bicajoznak a tó körüli, sokhelyütt elsőrangú kilátóként is funkcionáló töltéskoronán, május elejétől október végéig azonban ugrásszerűen megnő a kerékpárral túrázók száma, ez a hathónapos időszak adja az egész évi forgalomnak több mint kilenctizedét.

Ilyenkor a gépjárművek átmenő forgalmát korlátozó sorompók zárt állapotban vannak, amelyek azonban a kerékpáros közlekedést nem akadályozzák. Fontos megjegyezni, hogy az igazgatósági statisztikákban nem szerepelnek azok, akik például Abádszalókról tekernek Tiszafüredre, vagy Kisköréről Sarudra.

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!