Új kerékpáros és gyalogos híd épül Ipolyvece és Ipolybalog között

Különleges körülmények között, a folyóparton írta alá húsvétvasárnap délután szándéknyilatkozatot a két település között létesítendő gyalogos- és kerékpárosfahíd építéséről Ipolyvece és Ipolybalog önkormányzata.

Húsvéthétfőn nagy nyüzsgés volt az Ipoly partján. A határfolyó egyik oldalán Molnár János, Ipolyvece polgármestere a Szent Korona Kórus gyönyörű egyenruhába bújt tagjai körében várakozott. A túlparton hasonlóképpen készülődött a jeles pillanatra Bálint Péter polgármester és igen szűk körű társasága. Az ipolybalogi származású Pásztor Béla, Veresegyháza polgármestere is jelen volt az aláíráson. Molnár János rövid beszédében kifejtette, amikor 2021-ben az ötletgazda, Pászti Károly, a Szent Korona Kórus társkarnagya felvetette a híd építésének ötletét, aligha gondolta volna, hogy ilyen rövid időn belül eljuthatnak a megvalósításig. Magyarország és Szlovákia kormánya egyaránt támogatja a kezdeményezést, és hamarosan megindulhat a tényleges kivitelezés.

Fotó: H. Cs. / NMH

Bálint Péter hangsúlyozta, sokrétű viszonyrendszer jellemezte a múltban a két település lakosságát. Gyakorta jártak át az ismerősök a túloldalra, amit sajnálatosan szétválasztott az államhatár, de épp itt az ideje, hogy a híd újra összekössön. Jámbor László, a szlovákiai, besztercebányai önkormányzat magyar képviselője pedig kiemelte, ha egykor több mint 40 ilyen összeköttetés teremtődhetett az Ipolyon a szomszédos falvak között, miért ne lehetne ugyanezt újjáéleszteni a huszonegyedik században.

Fotó: H. Cs. / NMH

Miután mindkét oldalon aláírták a polgármesterek az okmányokat, a parányi csónakok a gondosan bebugyolált iratokkal megindulhattak a túlsó partra, majd onnan vissza. Innen valóban már csak egy kis lépés a két állam vezetésének jóváhagyása, és megépülhet a várva várt híd.

Fotó: H. Cs. / NMH

Az ötletgazda Pászti Károly néhány technikai részletet is elárult a Nógrád megyei hírportálnak. Maga a híd a tervek szerint összesen 231 méter, azaz eléggé hosszú lesz, és lényegében a két gátrészt köti majd össze a folyó felett. A tervezőkkel együtt gondosan ügyelnek minden apróságra, így például figyelnek rá, hogy a lehető legkíméletesebben bánjanak a természettel, és a kialakítás során a felhasznált anyagoknál is elsődleges szempont a környezetvédelem. Éppen ezért csak a legszükségesebb méretekig avatkoznak be a folyó partjának eredeti rendjébe, feltétlenül csupán minimális fakivágással számolnak. A híd szorosan kapcsolódhat a jövőben az Ipoly-völgy fellendülőben lévő gyalogos és kerékpáros idegenforgalmához.

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!