A második negyedévben a magyar bringások bebizonyították, számolni kell velük is hazai és nemzetközi versenyeken. A Tour de Hongrie és a Giro d'Italia sok izgalmat tartogatott minden érdeklődőnek.
2019 első negyedévben láthattuk először Valter Attilát a CCC színeiben versenyezni. Márciusban Peák Barnabás győzött a Tour de Normandie ötödik szakaszán.
A Mercedes világszínvonalú szakértőire is számíthat majd a kerékpár csapat, illetve az aerodinamikai és szimulációs technológiai lehetőségeit is használhatják.
A haiti bringások még messze vannak a profi körülményektől, már annak is örülhetnek, hogy kielégítően tudnak étkezni, hotelszoba helyett pedig szabad ég alatt is alhatnak.
A hétvégén összesen 25 ponttal lett gazdagabb Vas Kata Blanka: a ronse-i Hotondcross versenyen lett tizenkettedik, a laamse Druivencross C1-es megmérettetésen pedig ötödik helyen végzett.
A 2020-as MAPEI Tour de Zalakaros futamaira az internetes előnevezés elindult az esemény megújult, még könnyebben áttekinthető és modernizált weboldalán.