Két keréken Vásárosnaménytól Záhonyig

Felső-Tisza vidéke számtalan olyan látnivalót, programot kínál, amit már kerékpárral is fel tudunk fedezni.

Táv: 45 km, Vásárosnamény – Záhony

Nehézség: 5/1

Ahol a Tisza először belép hazánkba, onnan indult a Felső-Tisza kerékpártúránk. Tiszabecsi határátkelőhely volt az első pont, ahol megpillantottuk a kanyargó folyót. A töltésen aszfaltozott út halad, ezért sok helyen egészen közelről láthattuk. A Túr nagy erővel zúdult a Tiszába, onnan eltekertünk Túristvándiba a vízimalomhoz. Meglátogattuk Szatmárcsekén Kölcsey Ferenc sírját, a hazánkban egyedülálló csónakos temetőben.

A következő beszámolókban Nagyar és Kisar látnivalóit mutattuk be, majd a túrát Vásárosnaményban fejeztük be.

Innen folytattuk a Felső-Tisza felfedezését. A nyári időszakban már tekertünk a folyó jobb partján, a táblákkal jelzett töltésen. A mostani kerékpártúránkat a bal partján található kincseket kerestük fel. Vásárosnaménytól szinte végig kerékpárúton tekertünk Kis- és Nagyvarsányon, majd Gyürén át jutottunk el Aranyosapátiba.

Aranyosapátinál szorgosan járt a komp. A folyó másik oldalán találjuk Tiszaadonyt és a töltésen futó kerékpárutat is. A beregi tájegység legészakibb magyarországi településeit találjuk itt. Sajnos 1960-as években leégett Lónyay család egykori kastélyának parkja, de épségben megmaradt a védett, híres vadgesztenye-sétány. Sőt a református templom fa szegekkel ácsolt haranglába is említésre méltó a településen, amiért érdemes meglátogatni. A Tisza úgy kanyarodik, hogy éppen a határt jelenti hazánk és Ukrajna között, így túránkat a jobb parton nem tudjuk tovább folytatni.

Aranyosapáti, Fotó © Tokár Rita | Bringazas.hu

Tiszamogyorós és Lónya között egy új  kétszer egysávos új közúti híd fog épülni, ahol gyalogosok is biztonságosan közlekedhetnek. Az ukrán határ felé könnyebb lesz eljutni, másrészt a folyó jobb partján található településekre is sokkal könnyebben eljuthatunk. Mándokon sajnos nem tudtuk megnézni a Forgách-kastélyt a koronavírus korlátozásai miatt, pedig az elmúlt években jelentős felújításon esett át, és jelenleg szállóként üzemel. Így folytattuk az utunkat Záhony felé. A 15. századból származik az első feljegyzés a Jármy-kúráiáról, ami Eperjeskén áll. A Pilisy-féle kerttel egyesítve 20.század elejére az egyik legszebb park volt a vármegyében.

A töltésen tekerve és a falvak között nem igazán kellett a meredek emelkedőkkel megküzdenünk, ráláttuk az egész tájra, így eléggé szembetűnő volt Tiszaszentmárton központjában a  XVI. században épült, gótikus stílusú református templom.

Zsurkon már teljesen más stílusú református templom mellett haladt az utunk. Magyarország lakott helységei között, az ábécé rendet tekintve az utolsó, önálló közigazgatással bíró település.

Az idén ünnepli építésének 130. évfordulóját, bár az eredeti templomról a 1700-as években is készült feljegyzés. Míg a zsindellyel borított teteje és négy fiatornyos formája a gótikát idézi, ugyanakkor reneszánsz és barokk jegyek is megtalálhatóak benne.

Tavaly júliusban Révész Máriusz Aktív Magyarországért felelős kormánybiztos a felújított és kitáblázott kerékpárúton elmondta, hogy a térségi civil szervezetek és a református egyház együttműködésében komoly európai uniós pályázat segíti a hálózat kialakítását. Háttérszolgáltatások épülnek ki, a program részeként körülbelül 130 kerékpárt lehet kölcsönözni ahhoz, hogy bárki számára két keréken elérhető és bejárható legyen ez a térség.

Az utunk a kitáblázott töltésen vezetett a magyar-ukrán-szlovák hármashatáráról is ismert, Záhonyba.

Közép-Európa legnagyobb és legkorszerűbb vasúti csomópontjává vált az évek során. A rendszerváltásig évi 18 millió tonnás vasúti áruforgalommal büszkélkedhetett. Béres József, a Béres Csepp feltalálója is itt született.

Ha a Felső-Tisza ezen szakaszán járunk, akkor figyeljünk arra, hogy a komp a vízállástól függően üzemel.

A cikkben szereplő fotók a Magyar Turizmus Média Kft. tulajdonát képezik, azokat interneten, nyomtatott formában, vagy bármilyen más módon megjelentetni, másolni, közölni tilos. A fentiektől eltérni kizárólag a www.bringazas.hu oldal üzemeltetőjének írásos engedélyével van lehetőség.

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!