Kerékpárral a magyar “Loire menti” kastélyhoz

Novembertől 1-től bezárják a tiszadobi Andrássy-kastélyt és Boldogkő várát, hogy még szebb látványban legyen részünk.

Az őszi-téli időszakban ritkábban mozdulunk ki a jó meleg szobából, pedig egy frissítő tekerés élénkítően hat. Hiába a 11 fokos hőmérséklet, vasárnapig szerettük volna ellátogatni Tiszadobra, mielőtt közel egy évre bezárja kapuit a látogatók előtt. A felújítások során a régi épületeket átalakítják, a kastélyt megszépítik és a parkot is rendezettebbé varázsolják.

Tokajból indítottuk a kerékpártúránkat egy októberi őszi ködös időben. Tavaly ilyenkor javában tartott még a vénasszonyok nyara, de ennek az idén nyoma sincs. 11 kilométer tekerés után érkeztünk meg tiszatardosi komphoz.

A Tisza még csendesen csordogált, de a város végétől alig néhány kilométernyire pillanatnyi megállásra szólítja a vízerőmű robusztus épülete. A komp pillanatok alatt átvitt minket a túl partja, ahol Kis-Tisza Ökocentrum tanösvényén tettünk egy sétát.

Egyedi növény- és állatvilág, számtalan halfaj, kétéltű, puhatestű, vízimadár, illetve emlős otthona ez a terület.

Az Ökocentrumhoz tartozik két különálló épület, ahol konferenciákat tarthatnak, kutató és megfigyelő terem, interaktív-kiállítóteremet alakítottak ki. Kenyérgyári-holtág a horgászok és családok kedvenc pihenőhelye is.

Tiszalököt hamar magunk mögött hagytuk, hogy megnézzük a vízerőművet. A Keleti-főcsatorna felett átívelő Bocskai-hídon áttekertünk, majd utána tettünk egy kis kitérőt, hogy a Vízerőmű mind a két oldalát megtekintsük. A Tiszalöki vízerőmű Magyarország második legnagyobb teljesítményű vízerőműve.

2019 júliusától tartanak a kivitelezési munkálatok, amelynek végén biztosítható lesz, hogy a ma már 65 éve üzemelő vízlépcső biztonságosan és üzemszerűen képes legyen ellátni feladatait. A munkálatok 2022 január végén fejeződnek be.

2020. júliusban készült, Fotó © Tokár Rita | Bringazas.hu 

Tiszadadáig a közúton tekertünk, de alig haladt el mellettünk autó. Az EuroVelo útvonalát jelző táblát követtük és a töltésen folytattuk az utat Tiszadobig.

A természetes úton elhagyott medreket és a mederrendezések során levágott kanyarulatokat (morotvákat) feltöltötték a folyó vizével. Az ártér máig őrzi az Alföld ősi, vízjárta világának vadregényes arcát.

A Garmin 1030 Plus segítségével levágtunk egy nagy kanyart és szinte pillanatok alatt a kastély hatalmas udvarán találtuk magunkat. A szájhagyomány szerint a kastélyt Erzsébet magyar királyné tiszteletére, a francia Loire folyó mentén épült középkori lovagi várkastélyok mintájára készült. 500 hektáros parkban egy egyedi labirintust is találunk. Az épület érdekessége: az évszakok számának megfelelően 4 bejárata, a hónapok számának megfelelően 12 tornya, a hetek számának megfelelően 52 szobája és a 365 napnak megfelelően 365 ablakszeme van.

November 1-től bezárja a kapuit, és jövő év végéig teljesen felújítják a parkot és az épületeket. Új állandó kiállítást alakítanak ki 1,27 milliárd forint európai uniós forrásból. A kiállításon túl kávézót, múzeumi boltot, éttermet és rendezvényteret is kialakítanak a kastélyban. Búcsút vettünk és reméljük hamarosan újra láthatjuk ezt a mesebeli kastélyt. A töltésre visszatekertünk és a ködös csendben éreztük az ősz varázslatos hangulatát.

Az 1800-as évek nagy Tisza-szabályozási munkálatai itt Tiszadob közelében kezdődtek az urkomi- erdőnél 1846 augusztus végé. Az első kapavágást maga Széchenyi István tette meg. A szabályozás terveit Vásárhelyi Pál készítette el, aki azonban a gátépítések megindulása után nemsokkal elhalálozott. A munkálatok során 136,2 kilométernyi kanyarulatot szüntettek meg 112 átvágással, melynek következtében a folyó eredeti 1419 km-es hossza 996 km-re csökkent, miáltal Tiszaújlak és Tiszabecs térségében a folyó esése kilométerenként 3,8 cm-ről 6,0 cm-re nőtt.

Az Országos Vízügyi Hivatal 1969-ben állított emlékművet Vásárhelyi Pálnak. Átfogó tervei alapján indították el a szabályozás munkálatait a Tiszán. Gróf Széchenyi Istvánnak és gróf Andrássy Gyula emlékművét is megtaláljuk a közelben.

Tiszaújváros innen már csak alig 14 kilométerre található a töltésen. Érdemes ősszel is kerékpárra pattanni a Tisza-partján, mert a friss levegő, a csend feltölti a lemerült energiákat.

Az éven Boldogkő vára is csak október utolsó hétvégén látogatható, mert novembertől ideiglenesen bezárják, hogy tavaszig befejezzék a munkálatokat.

A cikkben szereplő fotók a Magyar Turizmus Média Kft. tulajdonát képezik, azokat interneten, nyomtatott formában, vagy bármilyen más módon megjelentetni, másolni, közölni tilos. A fentiektől eltérni kizárólag a www.bringazas.hu oldal üzemeltetőjének írásos engedélyével van lehetőség.

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!