A teljes táv 1200 kilométer, de az idén olyan lehetőséget is felkínáltak a jelentkezőknek, hogy csak a felét, 600 kilométeres szakaszt is teljesíthetik.
Az Iron Bike célja a kerékpáros sport népszerűsítése, Magyarország turisztikai látnivalóinak bemutatása, mindezt úgy, hogy közben az egy jó célt is szolgál.
Közel 50 kerékpáros érkezett az ország különböző pontjáról Zemplénbe a pünkösdi hétvégén, hogy együtt teljesítsék a teljesítménytúrát. Egy nap alatt több mint 3000 méter szintemelkedéssel küzdöttek meg.
Érdemes felkapaszkodni az 577 méteren lévő Fekete-hegyre, mert a 13 méter magas kilátóból a lábaink előtt hever Hegyköz medencéje és a Zemplén utolsó hegyvonulata.
A kultúrtáj kategóriában Világörökségi címmel büszkélkedhet Hercegkút, amit korábban Trauczonfalvának, mert Trautson herceg német telepeseket hozatott be a 19.század végén. Azóta is ápolják hagyományaikat.
Az erdei utak nagy része gravel vagy mountain bike típusú kerékpárokkal jól járhatóak, ezért érdemes az autókat és a város zaját magunk mögött hagyni, hogy a tavaszt testközelből is érezhessük.
Tíz különleges, fából készült, egyedi installációval, látnivalóval gazdagodott a tokaji borvidék 2019-ben a Magyar Képzőművészeti Egyetem diákjai révén.
Zemplénben öt vár is található, melyből kettőt kerékpárral látogattunk meg. Boldogkőváralja és Regéc vára jelenleg is határozatlan ideig zárva tartja kapuit a koronavírus miatt.