Az összesen 5,6 kilométernyi kerékpárút 510 millió forintból készül el, így Szántód, Zamárdi és Balatonszárszó között biztonságosabb utakon tekerhetnek majd a bringások.
Sajnos a felújítás nem a 71-es út melletti teljes hosszt érintette, hanem csak 1,3 km-t, ezért Balatonfűzfő felé haladva egyszer csak újra a régi aszfalton találjuk magunkat.
Siófok főtere az elmúlt években teljesen átalakult. Többek között itt kapott helyett a Dél-balatoni Kulturális Központ, a Víztorony is, ahonnan pazar panoráma tárul elénk.
Csaba arra szerette volna felhívni a figyelmet, hogy kerekedjünk felül a hétköznapi problémákon és vegyük észre a valódi nehézségekkel küzdő embereket.
Április 24-én körbetekerték a Balatont Borókáért, a daganatos gyerekekért, önmagukért, hogy bebizonyítsák, a sok mozgás, a kitartás segíthet a gyógyulásban.
A településen keresztülhalad a Balatoni Bringakörút, így felfedezhetjük Balatonvilágost is. Az út mellett elhaladva megpihenhetünk a Panoráma-kilátó parkjában, ahol a Szerelmesek, vagy más néven Sóhajok hídja található.